Petit pois - gyerekségek és más zöldségek

Bár a nagymamája szerint Sári áldott jó kislány, örökké nevet, sosem sír, hang nélkül végigalussza az éjszakát, és általában úgy viselkedik, mint egy növendék női Buddha - én ennél kicsit árnyaltabban látom a helyzetet. Tény például, hogy eddig a szigorúan éjszakának tekinthető időszakban, mondjuk éjféltől ötig, egész életében csak egyszer hallatta hangosan a nemtetszését, de a nagymama nem látja azt az éjszakánkénti párszor fél-egy óra kézfogást, hassimogatást, susogást, aminek ez a csend köszönhető. Viszont készséggel elismerem, hogy valószínűleg mégis szerencsések vagyunk, hiszen nagy tempóban gömbölyödik és nyúlik, eddig semmi baja nem volt, és csak akkor nyűgös, ha meleg van, vagy zajt hall, vagy túl fáradt, vagy én ideges vagyok, vagy front jön, esetleg telihold, vagy törülközés van, öltözés, vagy vetkőzés, unatkozik, szóval csak akkor, ha érthető indokai vannak.

A legjobb dolog, hogy jól eszik, mindig örömmel, mohón és eredményesen. A La Leche Liga, a szoptatás amazonjainak lelkes követőjeként sosem méregettem, mennyit eszik és mennyi ideig, nem itattam vízzel vagy teával, és a tápszerrel hirtelenjében nem is tudnék mit kezdeni, ha egyáltalán felismerném. Ez a nemtörődöm módi rendre kiveri a biztosítékot az idősebb nőrokonoknál, akik a magunk vérmérséklete szerint fejezik ezt ki, a "kislányom, te hülye vagy"-tól (nagynéném) a néma, rosszaló (?) csodálkozásig (anyósom, a nagymama). Mindegy, én eddig hajthatatlan voltam ebben, Sári pedig bőszen jelentkezett, mint egy Breitling kronográf, pont három óránként, hogy megkapja az adagot. Történt azonban, hogy a nagymamánál töltött vakációnk utolsó napján Sári a délután jó részét sírással töltötte, és a vérszemet kapó nagymama sikeresen keresztül vitte rajtunk érvelését, miszerint édeskömény tea nélkül lehetetlen és már-már kegyetlen dolog felnevelni egy kisbabát. Minden kisbabának fáj a hasa. Tudtam, hogy front, telihold és egyéb szerencsétlen dolgok konstellációja van, mégis, látva a krokodilkönnyeket, hittem neki, és rohantunk az ügyeletes patikába teáért, amit Sári kicsit csodálkozva fogadott, de végülis nem tiltakozott néhány korty ellen.

Másnap hazajöttünk, és a 2,5 órás autóút után Sári megebédelt, majd nyugtalan álomra hajtotta fejét. Kisvártatva azonban felébredt, és huncut nézelődés helyett hamar sírásba kezdett. Nagyjából a következőre gondolt:
Felébredtem, és lehet, hogy furcsa, de igen éhesnek érzem magam. Hadd egyek gyorsan egy kicsit. Én mentem és bazsalyogtam neki, hogy jaj felébredt a szép kislány, jól aludt-e stb. majd látva a hüppögést felvettem és magamhoz is szorítottam, pont oda ugye, ahol ezúttal a ruhámmal lefedett terített asztal található. Jólvan, jólvan szívesen beszélgetek veled máskor, te is aranyos vagy, hogy jössz, amikor felébredek, de most már adjál enni! Egyre jobban ölelgettem, látva a rosszkedvet, csodálkoztam, hogy szinte püföl a kezével. Megőrülök, vedd már le ezt a pólót, nem látod, hogy éhen halok?! KAJÁÁÁÁT!!!!! Dühtől vörös fejű kisbabámat kezemben tartva mentem át Tamáshoz, aki a másik szobában épp dolgozni próbált, és megosztottam vele, hogy vészhelyzet van, azonnal tennünk kell valamit, mert a kislányunk, most már kétségtelenül hasfájós lett, nagyon szenved. Fogja gyorsan ő pumába, a karjára téve, mert neki nagyobb a keze, meg egyébként is jobban csinálja. Valaki azt mondta, hogy a vízcsobogás megnyugtatja ilyenkor a babákat. Irány a fürdőszoba, megengedem a vízcsapot, na ez tényleg jó, Sári pár pillanatra elhallgat. Igen ám, de nem folyathatunk ki több köbméter vizet, nem engedi az ökológiai szemléletünk. Be a szobába a laptophoz, amire korábban elmentettem egy vízcsobogás-hangot. De ez a hang túl rövid, nem tudom, hogy kell a winampot végtelenítőre állítani, add ide Sárit, állítsd be. Csobogás indul. Persze teát is kellene csinálni, fogd meg légyszi. Ki a konyhába, elő a konyhaszekrény mélyéről a kislábost, amiben babadolgokat lehet főzni. Nincs meg. Add ide Sárit, keresd meg te. Kimosni a lábost, majd ki is főzni, hiszen évek óta hever ott használatlanul. Aztán betenni a mikróba a sterilizálót a cumisüveggel. Felforrt a víz, kiönteni, majd előkotorni a babavizet. Abból megtölteni a kislábost, újra feltenni forrni. Előkeresni a teát. Közben maximális hangerőn szól az mp3 vízcsobogás, és Sári újra Tamás karjában kiabál, Mi a jó úristent csináltok? Húzd fel a pólód, ülj le, és adj végre ENNI!!! Pityeg a mikró, ez kész. A minél gyorsabb hideg cumisüveg előállítás végett a streilizálóból kicsapó gőzzel jól megégetni a kezemet. A teának három percig kell ázni, de elég jó színe van már, egy perc is elég lesz. Most gyorsan lehűteni. Elővenni egy nagy lábost, megtölteni hideg vízzel. A konyhában nem folyik hideg víz, berohanni a fürdőszobába. Kiderül, hogy nem fér bele a kislábos a nagylábosba. Most elővenni egy még nagyobb lábost? Nem, tea át a cumisüvegbe, az be a hideg vízbe. Esküszöm, éhen halok, és annak ti lesztek az okai!!! Jaj nézd, már egész lila a feje. Hallottam, hogy hasfájásra jót tesz, ha hajszárítóval fújják a meztelen hasát, nem kéne feltennünk a pelenkázóra és kipróbálni? Lehetne, de a pelenkázónál nincs konnektor, ahova bedugjuk a hajszárítót, várjunk még ezzel. Nem hűl ez a tea, nem hűl. Ja, kevergetni is kéne. Újabb égés, ezúttal a csuklón. Ez még nem langyos. Kevergetni. Jó lesz, gyere igyál.

A végre elkészült teát Sári ismét nagyokat nézve, de hajlandó volt lenyelni, és ettől kicsit meg is nyugodott. Épp eléggé ahhoz, hogy kilássak a szűk csövemből, ahol poronty-postok és egyéb jótanácsok lebegtek csak, és ránézzek a sütő órájára. Már ennyi az idő? Ebben a nagy felhajtásban húsz perccel el is múlt az etetési idő, akkor talán megszoptatom. Ha fáj a hasa, akkor majd legfeljebb nem eszik. Végre leültünk a szobába, kikapcsoltuk a harsogó digitális vízesést, és odavettem Sárit az ölembe. Hálistennek! Nem tudom, mi volt ez az egész, de csak eljutottunk idáig. Jaj de finom! Olyan vehemenciával evett, amit ritkán látni, mi pedig leereszthettünk, hogy először csak óvatosan, hitetlenkedve, majd egyre hangosabban röhögjünk magunkon.

Annak az egynek örülök, hogy a hajszárítós trükköt nem vetettük be, így megmenekültem attól, hogy olyan anya legyek, aki az éhes gyerekét levegővel akarja megetetni, miközben tele a kamra.

Igen ugyebár, manapság már nem csak Az Esküvő van, több is előfordulhat az ember életében. Amiről most szó van, az is például a férj számára mindjárt a második volt, de nem ez a lényeg, hanem hogy Sári most volt először tagja az öltönyös és ünneplőruhás násznépnek. Sőt, tulajdonképpen most szerepelt először társaságban, egy rövid irodai látogatás kivételével eddig csak a babakocsiban láthatta a külvilág. Izgultunk is eléggé - és ez a többes szám most csak engem takar, nem úgy kell érteni, mint amikor azt mondják az anyukák, hogy "ma hatszor is teleraktuk a pelust", mert Sára a maga részéről egyáltalán nem izgult, legfeljebb furcsállotta, hogy minek erőltetem bele egy csipkegalléros blúzocskába, de még azt is elég jóindulatúan viselte. Mindenesetre én aggódtam, hogyan viseli majd a kétórás programot, és mondják-e majd elegen, hogy milyen aranyos. Persze miért ne mondták volna, ki az, aki egy babát először meglátva azt mondja, hogy jaj, de kis csúnya, és olyan rosszfejnek tűnik...

Induláskor hoztuk azt a családi jelenetet, ami ránk sose lesz jellemző. Tamás későn ért haza, aztán még vacakolt is, nekiállt borotválkozni, mikor mi már puccba vágva indulásra készen álltunk, én fel le rohangásztam egy kislánnyal a karomon, majd összeszólalkoztunk, hogy hordozót vagy babakocsit vigyünk-e, végül az autóban ülve már csak morogva és csendesen sértődtünk meg azon, hogy melyik úton menjünk. Eközben Sári, mindenkit meglepve, békésen hortyogott. Persze végül jókor érkeztünk, és arra is volt időnk, hogy kellő jajdeédes felkiáltást és olvadó pillantást bezsebeljünk mielőtt leültünk a templomban. Eközben Sári békésen nézegetett. Felzúgott az orgona, ami jó, mert a zenét szeretjük - ezt most mindkettőnk nevében mondom, de tényleg, elképesztő, hogy szeretheti így a zenét valaki újszülött korától - majd az áhítatban bevonult a pár. Megkezdte a pap a szertartást egy elég szigorú "most csendesedjünk el és imádkozzunk" paranccsal, mire Sári azonnal élesen közölte a gyülekezettel, hogy Ee Eee Eeee. Hát ugye nem kellett volna abbahagyni az orgonálást.

Érthető módon az esküvők a legjellemzőbb helyei az olyan eseteknek, hogy egy nagy csapat ember egyszerre és csendben ül, vagy épp feláll, udvariasan figyel, miközben blazírt anyukák viszik ki a hisztérikusan sikítozó gyereküket, és rángatózó arcú apukák rohannak elszabadult, és a padokat rúgdosó csemetéjük után. (Talán még a délelőtti bábszínház ilyen, de aligha kell modanom, hogy nem voltam bábszínházban az utóbbi 20-30 évben - így lehet, hogy tévedek.) Mindig kicsit szánakozva néztem ezt, az irigység teljes hiányával. Most mi hagytuk el sietve a templomot, de már Sári első felszólalása után, így szerencsére nem rángatóztunk közben az idegességtől.

Ekkor ért az utóbbi idők egyik legkellemesebb meglepetése. Kint a friss levegőn, lazán és békésen ácsorogtunk és beszélgettünk egész az esemény végéig, senki nem szólhatott ránk egy rossz szót se, és ezzel megmenekültünk attól, hogy a hideg, barátságtalan templomban kelljen végighallgatnunk a pap elmés, és biztosan sziporkázó útravalóul szánt intelmeit. Ezt nekem senki sem mondta, hogy egy gyerek valójában remek indok a fárasztó és unalmas események kihagyására. Egy pont a szülőségnek.

Tehát sikeresen zajlott és ért véget első megjelenésünk a társaságban. Az már más lapra tartozik, hogy Sárika mégis felizgatódhatott egy kicsit a nagy eseménytől, és olyan estét produkált, hogy a fal adta a másikat, de erről majd akkor írok, ha nagyon rossz kedvem lesz, vagy hallgassunk róla és felejtsük el minél előbb.

Na ezt szeretném megtalálni, mármint a démonűző csodafegyvert, de egyelőre hiába keresek, kutatok, nyúlok ehhez és ahhoz, nem lelem. Lehet, hogy nem is létezik?

Hazahozol egy háromnapost a kórházból, és nem igazán tudod, hogy mire számíts. A bölcsek és tapasztaltak tudhatják esetleg, nekem fogalmam sem volt. Eszik majd, alszik is, meg pelenkázni kell, és mindenki az éjszakázásról magyaráz, dehát ezek eléggé esetlegesen írják le, hogy zajlik majd az élet. Aztán telik az idő és azt kell észrevenned, hogy ottvan a kislányod, de nem ám csak ő, hanem érkezett vele százmillió körülmény, szempont, kobold esetleg démon, amiknek a létezése már rég elveszett a sosemvolt emlékeid homályában. Letaglóz ez a siserehad. Igyekszel mindegyiket meg- és kiismerni, fel- és kihasználni, a legtöbb esetben meg leszámolni velük, de fegyvertárad elég hiányos. Különösen úgy, hogy minden nap új és új szereplők érkeznek, hogy boldogítsák és megríkassák a már öthetes, de még mindig teljesen hatalmukban lévő Sárit, aki csak tőled várhatja, hogy sikeresen manőverezz közöttük. Fegyvertelenül.

Felsorolni nem tudnám az összeset, lehetetlen is lenne, tekintve, hogy nap mint nap újratermelődnek, de mondok néhény példát. Ottvan az elsőként megismert Rotyogi néni. Ő alapvetően pozitív szereplő, nagy üstökben kevergeti a kását a babapocakban, majd fújtatóval lövi kifele a kész terméket a kis lyukon át a pelenkába. Baj csak akkor adódik, ha nem jó az alapanyag, vagy valaki más a siserehadból beleavatkozik a műveletbe. Ilyen esetekben csak forr a cuccos, a pocak meg nő és fáj és FÁJ és FÁÁÁJJJJ. Szerencsére ritkán kerül erre sor, a jó öreg Rotyogi elég megbízható és megingathatatlan, bár az elmúlt két napban valamivel kihúzhattam a gyufát nála, mert kétszer is szembelövelt a fröcsögő masszával, beborítva a ruhámat, a komód oldalát és úgy általában a fél szobát.

Rotyogi néni nem magányos munkás, van közvetlen kollegája több is, de ők már nem mondhatók kiemelkedő élgárdának. Vegyük például Büfikét, aki egy kis kobold és állandóan eltekereg, ahelyett, hogy szépen, időben előugrana és kibukfencezne a pici szájon. Márpedig, ha Büfike nem jön, Sárika nem alszik. Mert befut az Izgága. Na ő egy igazi szemétláda. Nagyon utálom, és bánni egyáltalán nem tudok vele. Az Izgága elkapja a Sárit evés előtt, után, karban, ágyon, alvás közben, alvás helyett és rángatja a lábait, tekergeti a törzsét, csapkodja a karjait, ökölbe szorítja a kezeit, lerúgja a takarót, odaüti a kis fejet bármihez, és nem marad más, csak a sírás, a nyekergés meg az én, előbb-utóbb kétségbeesett igyekezetem, hogy valahogy ellazítsam a kis túszt, és megszabaduljunk tőle.

Vannak távolabbi, sőt egészen megfoghatatlan démonok és boszorkák is, akik ha mást nem is tesznek, felpiszkálják az Izgágát és máris oda a napunknak. A Meleg például beköltözött hozzánk, nagyjából Sárival egyidőben, reméljük már gyengül, mert pár hétre hatalmas óriássá duzzadt forró pokollá változtatva a lakásunkat. Ő Sári arcát (és most már fejét, vállát, karját) pakolja tele piros pöttyökkel, fehér pöttyökkel és ki tudja milyen színűekkel még. És persze, bekapcsolja az Izgágát. Fontos szereplők a Frontok, legyenek hidegek vagy melegek valamilyen módon meghatározzák a kedvünket - bizisten nagyon figyeltem, mégsem jöttem rá, hogyan. Néha szuper lesz minden, mosolyok és jóllakott szuszogás egész nap. Néha nem. A Hagymával is több csatát vívtunk, de jelenleg nyerésre állunk azzal az egyszerű módszerrel, hogy messzire elkerüljük, így nem tud belekontárkodni a mi kis életünkbe. Aztán szerepelnek még a Zajok, a Rosszálmok, az Ijedtség, a Hideg, a Sötét, a Világos, az Unalom és sorolhatnám végtelenségig.

A címbe foglalt csodafegyverről meg annyit, hogy többször hittem már, megtaláltam, de minden találat csak addig hatott, amíg megörültem neki - de rutinos mesterlövésszé nem válhattam sose, mert minden elvesztette a hatását. Állandó társaim - a ringatás, a mászkálás, a popipaskolás, az éneklés, a mesemondás, a dolgok mutogatása - minden nap vagy ötvenszer bevetésre kerülnek, de eredményük kiszámíthatatlanabb, mint a rulett. (Olvastam egy könyvben, hogy ne gondolja, hogy nem lehet szabad estéje a baba mellett, ha nem alszik el, ringassa el kézben, majd úgy tegye a kiságyba. Hehh... Kézben, mi? Huszonhat esetből egyszer bejön. Kb. ilyen az aránya az este 11 előtti elalvásnak is.) Leginkább csodafegyvernek a hasrafektetés tűnt, mennyei békesség, csodálatos nyugalom, mély alvások szálltak ránk a bevetésétől számított két napig, majd Izgága kifundálta, hogy hatástalanítsa. Tegnap az ujjbeggyel végzett hátmasszázsra esküdtem volna, egész addig, amíg újra ki nem próbáltam, ezúttal teljesen feleslegesen.

Szóval, kérem, ha valaki mégis ismerné a csodafegyver titkát, az mégiscsak létezne, gondoljon már Sárira és gyakran tehetetlen testőrére, és árulja el nekünk.

120%-a víz, Ön egy medúza – mondja nekem Tamás szerint leendő mérlegünk, ami képes lesz test-víz, -zsír és egyéb testnedv kalkulációra is. Annyiban sántít ez csak, hogy a medúzák lényegesen kecsesebbek, én leginkább Kucu nénire hasonlítok, aki sonka lábain fürödni döcög. A zsírkalkulációt inkább kihagytuk mind a ketten, Tamás mert óvatos és udvarias, én mert csak.

Leendő mérlegünkhöz egyébként 66%-os fantasztikus kedvezménnyel jutunk majd hozzá a szupermarketben beváltott pontjainkért cserébe, amiknek meg is kezdtem a gyűjtését. Három is van már. Ez olyan családias. Már szinte család vagyunk, igaz, Sárika még csak a könyökét, vagy térdét tolja ki néha az oldalamon, de arról például már bőven tud gondoskodni, hogy éjjel háromkor a tornázókedve miatt itt írogassak a jól, rosszul megérdemelt alvás helyett. Persze lehet, hogy nem a belső pogó miatt nem alszom, hanem szimplán izgulok kissé, de hát annak is csak ő az oka.

Tegnap jöttem rá ugyanis, hogy szülni fogok. Ez a terhességem 39., kezdőbbek kedvéért utolsó előtti hetében késői felfedezésnek tűnhet, mégis ez a helyzet. Azért nem vagyok végletesen strucc vagy szimplán szellemileg támogatásra szoruló, azaz kedvenc kismamás fórumaimon használt kifejezéssel élve IQ light, csak nem erre számítottam. Jártam bár jógázni, alternatív szülésfelkészítésre, szereztem be mindenfélét tágító olajokat és olvastam végig a legelszálltabb szülési útmutatót – aminek a legtöbb történetén az író szándékai ellenére a felmagasztosulás helyett csak bőgni tudtam,– mégis orvosaim már két hónapjai magyarázták, hogy kislányunk a feje helyett a fenekét tartja a kapuban, vagyis ücsörög a hasamban, azaz farfekvéses, és ez a mai világban csak császárral kezelhető. Ne is számítsak másra. Először heteket töltöttem azzal, hogy magamban lemondjak a Tamással közös Nagy Élményről, és persze Sárit is fosszam meg ettől az Első Harctól, ami megfosztottság ki tudja, milyen érzelmi és ösztöngondokat okoz majd neki. Nem volt hiábavaló az erőfeszítés, sikerült teljesen belenyugodnom,  az olajokat a hátsó traktusba bontatlanul száműznöm, annyira, hogy mikor újabb orvosom megtudván ezt a farfekvés dolgot elhűlt arccal nyögte maga elé, hogy „ te jó ég!”, én csak néztem rá, mint egy hülyére, és magamban egész tigrisesen kezdtem védeni az állás- illetve fekvéspontunkat, hogy na és, farfekvés, hát farfekvés, ha így esik jól…  Merjen ebbe belekötni valaki.

Hogy teljesen következetes mégse legyek, szorgalmasan álltam gyertyában naponta kétszer, ami egy ekkora hordóval a has helyén szerintem nem kis teljesítmény, de ezt is hatásossá válható fordító-technikának írták le forrásaim. Ezért-e, vagy csak mert Tamás úgyis megmondta, hogy így lesz, az utolsó pillanatban meg is fordult a kis különc. Tehát jöhet a Nagy Közös Élmény. Ami alighanem rettenetesen fájni fog, jártam bár jógára stb. lásd fent… A Váratlan Várt Bukfencnek több következménye is lett, egyrészt ugye az éjszakai izgatottság. Másrészt, érdekes tapasztalatként roppant büszke kezdtem lenni a kis porontyra, hogy milyen ügyes, és aranyos, mintha legalábbis a kerületi versmondó versenyt nyerte volna meg. A hasonlat végiggondolása után rögtön eszembe jutott, hogy remélem, sokkal okosabb dolgokért leszek büszke a gyerekemre, mint a kerületi versmondó verseny.

Szóval a ma éjjeli állapot az, hogy egyre türelmetlenebbül vagyok kíváncsi erre a kis kerületi bajnokra, a ruhácskák vasalva a fiókban, a lábam (nem, nem egy medúzáé, sem őzikéé, hanem) egy elefánté, vagy  a nagymamámé 83 éves korában, a hasam helyén egy strandlabda,  a csontjaim fájnak, az idő meleg, az élet egy nyűg. Így a békés, ráérős terhesség átfordult egy szülésváró izgalomba, amikortól számomra elképzelhetetlen dolgok fognak kezdődni. Ezekről fogok naplót írni, ami máris megkezdi és egyben gyarapítja az elképzelhetetlen halmazt.