120%-a víz, Ön egy medúza – mondja nekem Tamás szerint leendő mérlegünk, ami képes lesz test-víz, -zsír és egyéb testnedv kalkulációra is. Annyiban sántít ez csak, hogy a medúzák lényegesen kecsesebbek, én leginkább Kucu nénire hasonlítok, aki sonka lábain fürödni döcög. A zsírkalkulációt inkább kihagytuk mind a ketten, Tamás mert óvatos és udvarias, én mert csak.
Leendő mérlegünkhöz egyébként 66%-os fantasztikus kedvezménnyel jutunk majd hozzá a szupermarketben beváltott pontjainkért cserébe, amiknek meg is kezdtem a gyűjtését. Három is van már. Ez olyan családias. Már szinte család vagyunk, igaz, Sárika még csak a könyökét, vagy térdét tolja ki néha az oldalamon, de arról például már bőven tud gondoskodni, hogy éjjel háromkor a tornázókedve miatt itt írogassak a jól, rosszul megérdemelt alvás helyett. Persze lehet, hogy nem a belső pogó miatt nem alszom, hanem szimplán izgulok kissé, de hát annak is csak ő az oka.
Tegnap jöttem rá ugyanis, hogy szülni fogok. Ez a terhességem 39., kezdőbbek kedvéért utolsó előtti hetében késői felfedezésnek tűnhet, mégis ez a helyzet. Azért nem vagyok végletesen strucc vagy szimplán szellemileg támogatásra szoruló, azaz kedvenc kismamás fórumaimon használt kifejezéssel élve IQ light, csak nem erre számítottam. Jártam bár jógázni, alternatív szülésfelkészítésre, szereztem be mindenfélét tágító olajokat és olvastam végig a legelszálltabb szülési útmutatót – aminek a legtöbb történetén az író szándékai ellenére a felmagasztosulás helyett csak bőgni tudtam,– mégis orvosaim már két hónapjai magyarázták, hogy kislányunk a feje helyett a fenekét tartja a kapuban, vagyis ücsörög a hasamban, azaz farfekvéses, és ez a mai világban csak császárral kezelhető. Ne is számítsak másra. Először heteket töltöttem azzal, hogy magamban lemondjak a Tamással közös Nagy Élményről, és persze Sárit is fosszam meg ettől az Első Harctól, ami megfosztottság ki tudja, milyen érzelmi és ösztöngondokat okoz majd neki. Nem volt hiábavaló az erőfeszítés, sikerült teljesen belenyugodnom, az olajokat a hátsó traktusba bontatlanul száműznöm, annyira, hogy mikor újabb orvosom megtudván ezt a farfekvés dolgot elhűlt arccal nyögte maga elé, hogy „ te jó ég!”, én csak néztem rá, mint egy hülyére, és magamban egész tigrisesen kezdtem védeni az állás- illetve fekvéspontunkat, hogy na és, farfekvés, hát farfekvés, ha így esik jól… Merjen ebbe belekötni valaki.
Hogy teljesen következetes mégse legyek, szorgalmasan álltam gyertyában naponta kétszer, ami egy ekkora hordóval a has helyén szerintem nem kis teljesítmény, de ezt is hatásossá válható fordító-technikának írták le forrásaim. Ezért-e, vagy csak mert Tamás úgyis megmondta, hogy így lesz, az utolsó pillanatban meg is fordult a kis különc. Tehát jöhet a Nagy Közös Élmény. Ami alighanem rettenetesen fájni fog, jártam bár jógára stb. lásd fent… A Váratlan Várt Bukfencnek több következménye is lett, egyrészt ugye az éjszakai izgatottság. Másrészt, érdekes tapasztalatként roppant büszke kezdtem lenni a kis porontyra, hogy milyen ügyes, és aranyos, mintha legalábbis a kerületi versmondó versenyt nyerte volna meg. A hasonlat végiggondolása után rögtön eszembe jutott, hogy remélem, sokkal okosabb dolgokért leszek büszke a gyerekemre, mint a kerületi versmondó verseny.
Szóval a ma éjjeli állapot az, hogy egyre türelmetlenebbül vagyok kíváncsi erre a kis kerületi bajnokra, a ruhácskák vasalva a fiókban, a lábam (nem, nem egy medúzáé, sem őzikéé, hanem) egy elefánté, vagy a nagymamámé 83 éves korában, a hasam helyén egy strandlabda, a csontjaim fájnak, az idő meleg, az élet egy nyűg. Így a békés, ráérős terhesség átfordult egy szülésváró izgalomba, amikortól számomra elképzelhetetlen dolgok fognak kezdődni. Ezekről fogok naplót írni, ami máris megkezdi és egyben gyarapítja az elképzelhetetlen halmazt.
