Igen ugyebár, manapság már nem csak Az Esküvő van, több is előfordulhat az ember életében. Amiről most szó van, az is például a férj számára mindjárt a második volt, de nem ez a lényeg, hanem hogy Sári most volt először tagja az öltönyös és ünneplőruhás násznépnek. Sőt, tulajdonképpen most szerepelt először társaságban, egy rövid irodai látogatás kivételével eddig csak a babakocsiban láthatta a külvilág. Izgultunk is eléggé - és ez a többes szám most csak engem takar, nem úgy kell érteni, mint amikor azt mondják az anyukák, hogy "ma hatszor is teleraktuk a pelust", mert Sára a maga részéről egyáltalán nem izgult, legfeljebb furcsállotta, hogy minek erőltetem bele egy csipkegalléros blúzocskába, de még azt is elég jóindulatúan viselte. Mindenesetre én aggódtam, hogyan viseli majd a kétórás programot, és mondják-e majd elegen, hogy milyen aranyos. Persze miért ne mondták volna, ki az, aki egy babát először meglátva azt mondja, hogy jaj, de kis csúnya, és olyan rosszfejnek tűnik...
Induláskor hoztuk azt a családi jelenetet, ami ránk sose lesz jellemző. Tamás későn ért haza, aztán még vacakolt is, nekiállt borotválkozni, mikor mi már puccba vágva indulásra készen álltunk, én fel le rohangásztam egy kislánnyal a karomon, majd összeszólalkoztunk, hogy hordozót vagy babakocsit vigyünk-e, végül az autóban ülve már csak morogva és csendesen sértődtünk meg azon, hogy melyik úton menjünk. Eközben Sári, mindenkit meglepve, békésen hortyogott. Persze végül jókor érkeztünk, és arra is volt időnk, hogy kellő jajdeédes felkiáltást és olvadó pillantást bezsebeljünk mielőtt leültünk a templomban. Eközben Sári békésen nézegetett. Felzúgott az orgona, ami jó, mert a zenét szeretjük - ezt most mindkettőnk nevében mondom, de tényleg, elképesztő, hogy szeretheti így a zenét valaki újszülött korától - majd az áhítatban bevonult a pár. Megkezdte a pap a szertartást egy elég szigorú "most csendesedjünk el és imádkozzunk" paranccsal, mire Sári azonnal élesen közölte a gyülekezettel, hogy Ee Eee Eeee. Hát ugye nem kellett volna abbahagyni az orgonálást.
Érthető módon az esküvők a legjellemzőbb helyei az olyan eseteknek, hogy egy nagy csapat ember egyszerre és csendben ül, vagy épp feláll, udvariasan figyel, miközben blazírt anyukák viszik ki a hisztérikusan sikítozó gyereküket, és rángatózó arcú apukák rohannak elszabadult, és a padokat rúgdosó csemetéjük után. (Talán még a délelőtti bábszínház ilyen, de aligha kell modanom, hogy nem voltam bábszínházban az utóbbi 20-30 évben - így lehet, hogy tévedek.) Mindig kicsit szánakozva néztem ezt, az irigység teljes hiányával. Most mi hagytuk el sietve a templomot, de már Sári első felszólalása után, így szerencsére nem rángatóztunk közben az idegességtől.
Ekkor ért az utóbbi idők egyik legkellemesebb meglepetése. Kint a friss levegőn, lazán és békésen ácsorogtunk és beszélgettünk egész az esemény végéig, senki nem szólhatott ránk egy rossz szót se, és ezzel megmenekültünk attól, hogy a hideg, barátságtalan templomban kelljen végighallgatnunk a pap elmés, és biztosan sziporkázó útravalóul szánt intelmeit. Ezt nekem senki sem mondta, hogy egy gyerek valójában remek indok a fárasztó és unalmas események kihagyására. Egy pont a szülőségnek.
Tehát sikeresen zajlott és ért véget első megjelenésünk a társaságban. Az már más lapra tartozik, hogy Sárika mégis felizgatódhatott egy kicsit a nagy eseménytől, és olyan estét produkált, hogy a fal adta a másikat, de erről majd akkor írok, ha nagyon rossz kedvem lesz, vagy hallgassunk róla és felejtsük el minél előbb.
