Na ezt szeretném megtalálni, mármint a démonűző csodafegyvert, de egyelőre hiába keresek, kutatok, nyúlok ehhez és ahhoz, nem lelem. Lehet, hogy nem is létezik?

Hazahozol egy háromnapost a kórházból, és nem igazán tudod, hogy mire számíts. A bölcsek és tapasztaltak tudhatják esetleg, nekem fogalmam sem volt. Eszik majd, alszik is, meg pelenkázni kell, és mindenki az éjszakázásról magyaráz, dehát ezek eléggé esetlegesen írják le, hogy zajlik majd az élet. Aztán telik az idő és azt kell észrevenned, hogy ottvan a kislányod, de nem ám csak ő, hanem érkezett vele százmillió körülmény, szempont, kobold esetleg démon, amiknek a létezése már rég elveszett a sosemvolt emlékeid homályában. Letaglóz ez a siserehad. Igyekszel mindegyiket meg- és kiismerni, fel- és kihasználni, a legtöbb esetben meg leszámolni velük, de fegyvertárad elég hiányos. Különösen úgy, hogy minden nap új és új szereplők érkeznek, hogy boldogítsák és megríkassák a már öthetes, de még mindig teljesen hatalmukban lévő Sárit, aki csak tőled várhatja, hogy sikeresen manőverezz közöttük. Fegyvertelenül.

Felsorolni nem tudnám az összeset, lehetetlen is lenne, tekintve, hogy nap mint nap újratermelődnek, de mondok néhény példát. Ottvan az elsőként megismert Rotyogi néni. Ő alapvetően pozitív szereplő, nagy üstökben kevergeti a kását a babapocakban, majd fújtatóval lövi kifele a kész terméket a kis lyukon át a pelenkába. Baj csak akkor adódik, ha nem jó az alapanyag, vagy valaki más a siserehadból beleavatkozik a műveletbe. Ilyen esetekben csak forr a cuccos, a pocak meg nő és fáj és FÁJ és FÁÁÁJJJJ. Szerencsére ritkán kerül erre sor, a jó öreg Rotyogi elég megbízható és megingathatatlan, bár az elmúlt két napban valamivel kihúzhattam a gyufát nála, mert kétszer is szembelövelt a fröcsögő masszával, beborítva a ruhámat, a komód oldalát és úgy általában a fél szobát.

Rotyogi néni nem magányos munkás, van közvetlen kollegája több is, de ők már nem mondhatók kiemelkedő élgárdának. Vegyük például Büfikét, aki egy kis kobold és állandóan eltekereg, ahelyett, hogy szépen, időben előugrana és kibukfencezne a pici szájon. Márpedig, ha Büfike nem jön, Sárika nem alszik. Mert befut az Izgága. Na ő egy igazi szemétláda. Nagyon utálom, és bánni egyáltalán nem tudok vele. Az Izgága elkapja a Sárit evés előtt, után, karban, ágyon, alvás közben, alvás helyett és rángatja a lábait, tekergeti a törzsét, csapkodja a karjait, ökölbe szorítja a kezeit, lerúgja a takarót, odaüti a kis fejet bármihez, és nem marad más, csak a sírás, a nyekergés meg az én, előbb-utóbb kétségbeesett igyekezetem, hogy valahogy ellazítsam a kis túszt, és megszabaduljunk tőle.

Vannak távolabbi, sőt egészen megfoghatatlan démonok és boszorkák is, akik ha mást nem is tesznek, felpiszkálják az Izgágát és máris oda a napunknak. A Meleg például beköltözött hozzánk, nagyjából Sárival egyidőben, reméljük már gyengül, mert pár hétre hatalmas óriássá duzzadt forró pokollá változtatva a lakásunkat. Ő Sári arcát (és most már fejét, vállát, karját) pakolja tele piros pöttyökkel, fehér pöttyökkel és ki tudja milyen színűekkel még. És persze, bekapcsolja az Izgágát. Fontos szereplők a Frontok, legyenek hidegek vagy melegek valamilyen módon meghatározzák a kedvünket - bizisten nagyon figyeltem, mégsem jöttem rá, hogyan. Néha szuper lesz minden, mosolyok és jóllakott szuszogás egész nap. Néha nem. A Hagymával is több csatát vívtunk, de jelenleg nyerésre állunk azzal az egyszerű módszerrel, hogy messzire elkerüljük, így nem tud belekontárkodni a mi kis életünkbe. Aztán szerepelnek még a Zajok, a Rosszálmok, az Ijedtség, a Hideg, a Sötét, a Világos, az Unalom és sorolhatnám végtelenségig.

A címbe foglalt csodafegyverről meg annyit, hogy többször hittem már, megtaláltam, de minden találat csak addig hatott, amíg megörültem neki - de rutinos mesterlövésszé nem válhattam sose, mert minden elvesztette a hatását. Állandó társaim - a ringatás, a mászkálás, a popipaskolás, az éneklés, a mesemondás, a dolgok mutogatása - minden nap vagy ötvenszer bevetésre kerülnek, de eredményük kiszámíthatatlanabb, mint a rulett. (Olvastam egy könyvben, hogy ne gondolja, hogy nem lehet szabad estéje a baba mellett, ha nem alszik el, ringassa el kézben, majd úgy tegye a kiságyba. Hehh... Kézben, mi? Huszonhat esetből egyszer bejön. Kb. ilyen az aránya az este 11 előtti elalvásnak is.) Leginkább csodafegyvernek a hasrafektetés tűnt, mennyei békesség, csodálatos nyugalom, mély alvások szálltak ránk a bevetésétől számított két napig, majd Izgága kifundálta, hogy hatástalanítsa. Tegnap az ujjbeggyel végzett hátmasszázsra esküdtem volna, egész addig, amíg újra ki nem próbáltam, ezúttal teljesen feleslegesen.

Szóval, kérem, ha valaki mégis ismerné a csodafegyver titkát, az mégiscsak létezne, gondoljon már Sárira és gyakran tehetetlen testőrére, és árulja el nekünk.